Mostoha gyerek?


Esküvő szervező konferencián jártam vasárnap. Nagy örömmel tettem eleget a meghívásnak.
Előre bocsájtom nagyon jól éreztem magam!Jó volt ismerős és ismeretlen emberekkel közelebbről megismerkedni.
De nagyon sok gondolat bennem maradt…
Kezdeném azzal ,hogy aki ismer tudja rólam ,hogy nem vagyok nagy rajongója az esküvő szervezőknek. Tapasztalat alapján nagyon sok a hozzá nem értő a szakmában és ezek a mondvacsinált szervezők igencsak megnehezítik azok dolgát akik komolyan és elhivatottan szeretnék ezt a szakmát művelni. Talán ezért is próbál egy kis csapat Varga-Kovács Tímea szervezésében kialakítani egy minőségi esküvő szervezői kört. Elsősorban a szakma megítélésén szeretnének javítani ,aminek talán első lépése a jutalékos vállalásról való áttérés a megbízási díjra!Ami talán első hallásra a megrendelőknek lenne hátrány mivel ezek után a szervezőnek lenne egy meghatározott díja a mai elterjedt „ingyen dolgozom „ szokással.
Természetesen senki nem dolgozik ingyen,ebben az esetben is a szolgáltatók adják a szervező díját össze a jutalékokból. Nos ezzel csak annyi a gond ,hogy a megrendelő egyáltalán nem lehet abban biztos ,hogy az adott szervező neki a legmegfelelőbb szolgáltatókat ajánlja.. nem ..azt ajánlja aki jutalékot fizet neki. Biztos ,hogy ennek a jutaléknak az összegét nem fizeti ki pluszban a megrendelő??Felmerült egy érdekes kérdés is a konferencián. Mivel a szervező a szolgáltatótól kapja a jutalékát kvázi a fizetését akkor kinek is dolgozik ? A megrendelőnek vagy a szolgáltatónak?Érdekes ezekbe belegondolni…

Hogy,miért is adtam azt a címet ennek a szösszenetnek ,hogy mostoha gyerek az pedig a következő volt. Minden az esküvővel kapcsolatos szolgáltató ( a helyszín,a catering,a fotós,a zenekar ,a vőfély stb..) nagy figyelmet kapott …de hol van a dekoráció,a dekoratőr és csapata ebben a nagy tortában amit esküvőnek hívunk?Hát kérem szépen egy jó nagy szelet a miénk is dekorosoké! Egy esküvői költségvetés jó nagy részét egyértelműen a helyszín ,étel,ital viszi el és utána jönnek a kiegészítő kellékek szolgáltatások. Ebben a szegmensben egy jó nagy részt tesz ki a helyszíni dekoráció és a virágdíszítés ami minden esküvő szerintem igencsak fontos része!Persze le lehet bonyolítani egy esküvőt asztaldísz és plafonról lógó lampionok nélkül is…de valljuk be a házasulandó párok 99% -ának igenis van igénye erre a szolgáltatásra is!
És valahogy erről előszeretettel felejtkeznek meg , úgy a helyszínek és a szervezők is!
Pedig igencsak keményen dolgozunk mi is azért ,hogy a megrendelő maximálisan elégedett legyen a munkánkkal és ,hogy mi is büszkék lehessünk a végeredményre. Nagyon sokszor megfigyeltem és kollégáim is (más cégek) ,hogy mintha mi nem olyan elbánásban részesülnénk magán az esküvőn sem ,és ez az érzés a tegnapi napon ismét belém hasított, igaz ,hogy mi nem az esküvőn veszünk részt szigorúan véve hanem előtte ,utána és ott vagyunk nagyon sokszor a háttérben is. Ezért talán a mi véleményünk,tapasztalataink is van olyan meghatározó mint egy fotósé vagy ceremóniamesteré.
Ha beléptek egy teremben amiben a dekorációtól eláll a lélegzetetek ,jusson eszetekbe ,hogy azon egy csapat dolgozott keményen ,mikor fotózzátok a részleteket villanjon át ,hogy azt egy kéz készítette, tessék szíves lenni a dekorost is az esküvői szolgáltatók közé sorolni még akkor is ha esetleg csak a munkánk végeredményével találkoztok és nem velem,velünk!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések